Múzeumok Antwerpenben

A StuDays 2020 keretein belül lehetőségünk nyílt több múzeumot ingyenesen meglátogatni. Ezek közül a múzeumok közül egyébként több is ingyenesen látogatható minden hónap utolsó szerdáján, illetve a 26 éven aluliak számára léteznek kedvezményes jegyek. 

Museum Vleeshuis






A hangszerkiállítás az egykori vágóhíd épületének földszintjén és pincéjében kapott helyet. Végigkalauzol minket Antwerpen egykori zenei életén és nagyon sok hangszert bemutat. Ha érdeklődsz a hangszerek és a zene iránt, érdemes elmenni ebbe a múzeumba. 






Ebben a múzeumban a legendás 'Red Star Line' hajótársasággal és az Amerikába való kivándorlással ismerkedhetünk. Antwerpen ugyanis nagyon fontos szerepet töltött be ebben. A kikötőjéből számos Amerikába tartó gőzhajó futott ki azokkal az emberekkel a fedélzetén, akik valami miatt elhagyni kényszerültek a hazájukat. A múzeumban rengeteg személyes sorsot ismerhetünk meg és láthatjuk azt is, hogy milyen körülmények között utazhattak az emberek attól függően, hogy melyik osztályra váltottak jegyet.
A korabeli Antwerpenről is találunk képeket régi képeslapok, illetve festmények formájában. A kiállítás interaktív, megnézhetjük például, hogy a korabeli Antwerpenben hol voltak különböző emigránsokat segítő pontok, illetve megtervezhetjük az utunkat például Varsóból New Yorkba és láthatjuk, hogy ez akkoriban mennyi időt vett igénybe. 
Egyébként igyekeznek minket az elejétől megismertetni a migráció fogalmával és a 1800-as évek végén induló tömeges kivándorlás okával, illetve folyamatával is. Szó van az orvosi vizsgálatokról, csomagokról, személyes sorsokról és egy jobb élet reményéről. Mindenképp érdemes rászánni pár órát. 





 A Plantin Moretus család eredeti rezidenciájában kapott helyet a múzeum. Már maga az épület különleges hangulatú. A padló nyikorog az ember talpa alatt, a faajtók kinyitásához erő kell, a különböző helyiségek mind kandallóval rendelkeznek és korabeliek. Az egész múzeum sötét, hiszen a függönyök be vannak hízva mindenhol a könyvek védelme érdekében. Ez a múzeum ugyanis a nyomtatás múzeuma. Christophe Plantin röviddel azután, hogy Franciaországból Antwerpenbe költözött, megnyitotta a nyomdáját és ez a nyomda hamarosan a világ legnagyobbjává vált. 
Belepillanthatunk a korabeli könyvekbe (üvegen keresztül, hiszen több száz évesek) és atlaszokba. Megcsodálhatjuk a gépeket, amelyekkel nyomtatták őket. Rácsodálkozhatunk arra, hogy mennyire nehéz lehetett létrehozni egy-egy betűnek a kis tábláját, nemhogy egy címoldalét vagy térképét. Közben megcsodálhatjuk a régi épület szépségét és a belső udvart is, illetve nagyon sok új ismeretre szert tehetünk. 










Nehezen tudnám behatárolni, hogy mégis milyen múzeum ez. Modern és több különféle időszakos, illetve állandó kiállítás található benne. Több szinten helyezkednek el ezek a kiállítások és a tetején található egy tetőterasz, melyről szép kiállítás nyílik a városra.
A kiállítások egyébként érdekesek (bár voltak köztük furcsák is). A tematikájuk között szerepelt például Antwerpen és a hajózás is. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések